A Trieszt, Genova, La Spezia és Gioia Tauro kikötőit érő tetemes kereskedelmi kár miatt Róma kész részt venni egy vörös-tengeri katonai misszióban - közölte Antonio Tajani olasz külügyminiszter a hétfő este erről tartott kormányülést követően.
Legalább 21 ember életét vesztette Velence Mestre nevű városrészében kedd este történt súlyos buszbalesetben - közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere.
Három napos kínai látogatásra utazott a hétvégén Antonio Tajani olasz külügyminiszter, akinek nehéz feladata lesz – írja a Bloomerg. Úgy kellene ugyanis kikormányoznia hazáját a sokat kritizált Egy út – Egy övezet beruházási programból, hogy közben ne haragítsa magára a világ második legnagyobb gazdaságának vezetőit.
Olaszország külügyminisztere, Antonio Tajani csalódottságának adott hangot az Olaszország és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok gyenge alakulása miatt, amióta Róma négy évvel ezelőtt csatlakozott az Övezet és Út kezdeményezéshez - írja a Reuters.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerdán egy római konferencián arra kérte az európai szövetségeseket, hogy minél gyorsabban kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
Silvio Berlusconi nem vesztegetett meg fiatal nőket és nem kényszerítette őket hamis vallomásra a milánói bíróság szerdai ítélete szerint, amely a volt olasz kormányfőt jogerősen felmentette az elhíresült bunga-bunga partik miatti vádak alól.
A Reuters értesülései szerint nemsokára használatba helyezhetik Ukrajnában az olasz-francia fejlesztésű SAMP/T légvédelmi rendszert.
A parlament megválasztandó elnökeiről, valamint a közös kormány felállításáról egyeztetett Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szövetségesével, Antonio Tajanival, a Hajrá Olaszország (FI) alelnökével - közölte az FdI kedd délután.
A kedd esti informális EU-csúcs után is megmaradt a látványos nézetkülönbség Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök között arról, hogy ki lehet az Európai Bizottság következő elnöke. Míg a kancellár egyértelműen Manfred Weber néppárti csúcsjelöltet támogatja, addig a francia elnök vagy Michel Barnier Brexit-főtárgyalót, vagy olyat, aki tud franciául is. Macronhoz hasonlóan Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is azt hangsúlyozta: az idén megüresedő négy uniós csúcsposzt felére női vezetőnek kell kerülnie, így például az állítólag a V4-ek által is támogatott Kristalina Georgieva, a Világbank bolgár származású vezérigazgatója is abszolút versenyben van Margarethe Verstager versenyügyi biztos mellett. Tusk és Merkel tervei szerint a június 21-22-i EU-csúcson "csomag megállapodás keretében" már dűlőre kellene jutni a személyi kérdésekben.
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak szerdán az Európai Unió tagállamainak vezetői, amelynek egyetlen napirendi pontja az Egyesült Királyság kiválási folyamata, a tagság megszűnési határidejének esetleges újbóli halasztása lesz.
A nehézségek ellenére a tárgyalások folytatásáról állapodott meg csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása. Később May az Európai Parlament és az Európai Tanács vezetőjével is tárgyalt, utóbbi elnöke, Donald Tusk azt írta a Twitteren: "áttörés továbbra sincs a láthatáron, folytatódnak a tárgyalások". May a BBC-nek úgy nyilatkozott: azon dolgozik, hogy jogilag kötelező érvényű módosításokat tudjon elérni a Brexit-megállapodáson.
Theresa May brit miniszterelnök nem tett jelentős új javaslatot, nem határozott meg semmilyen lényegi elemet sem a Brexit-tárgyalások előre vitele érdekében - közölte az Európai Parlament elnöke szerdán, az uniós tagországok csúcstalálkozójának kezdetén. Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő kijelentette, hogy egyelőre nincs elegendő előrelépés egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet novemberi összehívásához. Közel járunk az átmeneti időszak egyéves meghosszabbításához - vagy a tárgyalások teljes összeomlásához.
Az Európai Uniónak hosszú távon saját hadseregre van szüksége - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a Der Spiegel című német lapnak adott interjúban, amelyből csütörtökön közöltek részleteket hírügynökségek.
Az eddigi 140 milliárd eurónak a duplájára, 280 milliárd euróra kell emelni az Európai Unió éves költségvetését az Európai Parlament elnöke szerint. Antonio Tajani a német Funke médiacsoport lapjaiban megjelent interjúiban elutasította a francia elnök javaslatát a külön eurózónás költségvetés és parlament létrehozására és új adónemeket, illetve egységesített társasági adókulcsokat vezetne be a megemelt uniós költségvetés finanszírozása érdekében. Szavai szerint a briteknek legalább 60 milliárd eurós kilépési számlát kellene kifizetnie a Brexit kapcsán. Erről bővebben külön cikkünkben írtunk:
Hétvégi brit sajtójelentés szerint már csaknem összejönne annyi kormánypárti képviselő aláírása, ami a kormányfő eltávolításához szükséges, ez pedig az angol font esését okozta hétfő reggel. Theresa May leváltásával elképzelhető, hogy egy olyan személy kerül a helyére, aki a brit EU-kilépés utántól egy pennyt sem akarna fizetni az EU közös kasszájába, ami azt is jelentheti, hogy mégis veszítene EU-forrásokat Magyarország a most futó 2014-2020-as uniós ciklusban. Ennek esélyét viszont csökkenti, hogy a britek az eddigi szóbeli ígéret szerint a 2019-es és a 2020-as évekre nagyjából 20 milliárd eurót befizetnének, de közben az Európai Parlament elnöke szerint legalább 60 milliárd eurót kellene fizetniük. Antonio Tajani EP-elnök további fontos kijelentéseket is tett mai interjúiban, amelyekről külön cikkünkben írtunk:
Túlterjeszkedik a hatáskörén az Európai Központi Bank, amikor magasabb céltartalék képzésére akarja kényszeríteni a bankokat nem teljesítői hiteleik után - mondta az Európai Parlament olasz elnöke a Financial Timesnak. Könnyen lehet, hogy 2018. január 1-jén még nem vezetik be az új szabályokat.
Intenzív szakaszában van a háború.
Pedig nemsokára abba kell hagyni a vásárlást.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Szökevényként tartották számon Rijádban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?